Ugrás a fő tartalomra

2021 évösszegző

 


Áttekintő és évösszegző: 2021


Számomra hihetetlen gyorsan telt el a 2021-es év, viszont rengeteg jó könyv társaságában!
Videó formájában is meg tudjátok ezt tekinteni ide kattintva!

Rövid előzménystory

 Amit fontosnak tartok megemlíteni, hogy a Read4Change-et tavaly februárban álmodtam meg, és az Instagram valamint Facebook oldalakkal kezdtem az olvasásnépszerűsítést, mégpedig 2021. február 10-én. Az olvasás iránti szeretetem elég régre nyúlik vissza, de úgy ismét, komolyabban 2019-ben kezdtem foglalkozni vele. 2020-ban közel 100 könyvet olvastam el és rengeteg könyvet vásároltam - ekkor született meg az ötlet a fejemben, hogy de jó lenne egy itthoni kis magánkönyvtár. Közel 500 könyvem van jelenleg itthon, de idén megfogadtam, hogy nem vásárolok annyit, mint tavaly és azelőtt!😅 (erről mondok pár infót a Könyvespolcaim bemutatása videóban)

Elmúlt évem

 Tavaly kitűztem célul, hogy 100 db könyvet fogok elolvasni. Ekkor kezdtem el igazán tudatosítani, hogy miket is olvasok, és elkezdtem vezetni is magamnak, valamint posztolni róla. Végül 104 db könyvet olvastam el, melyeket részletesen, borítóval meg tudtok tekinteni Moly profilomon, ide kattintva.
 Így tehát cél teljesítve, de a Rintaró óta másként tekintek erre, átértékeltem magamban pár dolgot ezzel kapcsolatban. Azt is észre vettem, hogy bár hasznos posztolni róluk, hiszen számomra is tudatosabbá válnak az olvasásélmények, főleg mióta már blogolok is róluk; de néha hatalmas nyomást éreztem emiatt, és azért olvastam, mert úgy éreztem "kell", vagy pont emiatt voltam képtelen egyetlen oldalt is elolvasni, új könyvbe belekezdeni. Egyszóval hatalmas tanulság volt számomra 2021 ebből a szempontból is. Ekkor kezdtem el igazán social médián jelen lenni, s ekkor ismertem meg az ezzel járó felelősséget és a rám nehezedő hatásgyakorlást.

 Persze ez nekem nem volt elég, ha már csináljuk, akkor csináljuk nagyban: így kezdtem el blogot vezetni november 27-én, valamint Moly profilt is létrehoztam (ezt még tanulom és ismerkedem vele) december 15-én. És közben YouTube-on is elkezdtem tevékenykedni, melyre október 16-án jött meg az elhatározásom. Hajlamos vagyok túlvállalni magam, ezt én is látom, de közben rengeteget tanultam belőlük, és élvezem is csinálni őket. Az arany középutat kell megtaláljam, azt a bűvös egyensúlyt, mely által tudom élvezni is, és kivenni belőle a legtöbbet, kiélni kreativitásom, stb., de nem égek ki közben! :) 
  Tehát 104 olvasott könyv, 30.000 oldal 2021-ben. 🙌🏻

A TOP 5 könyv számomra:
        1. Matthew McConaughey - Zöldlámpa
        2. Szlafkai Éva - Élj Kreatívan!
        3. Edith Eva Eger - Az Ajándék
        4. Várnai Myrtill Adrienne - 12 gátló parancs
        5. Braskó Csaba - Múzsa
 
Ezek voltak azok, amik sokat adtak nekem, általuk több lettem, fejlődött az életszemléletem, az élethez és a problémákhoz való hozzáállásom. Bővebb infót találtok róluk a videóban.

Kedvenc kiadóim közé felkerült: a Libri, Scolar, Partvonal, Jaffa, Alexandra, Corvina, Generalpress, Bioenergetic, Pioneer, Dream könyvek és Mirror könyvek, így ezekre több figyelmet szeretnék fordítani ebben az évben. 
Természetesen az örök kedvenceim mellett: Édesvíz, 21.század, Next21, HVG, Nyitott Akadémia.

A Rólam oldalamon meg tudjátok nézni, hogy honnan rendeltem tavaly, valamint Tudatos könyvvásárlás videómban bemutatom hogyan vásárolok én könyvet (ha mindet könyvesboltban vettem volna meg, akkor jóval többe kerültek volna).

Műfajokat tekintve, legtöbb az Önfejlesztő volt: Életmód és egészség, valamint Regény, Életrajz, Spirituális: Ezotéria, Pszichológia, és becsúszott egy Thriller is.


Terveim 2022-re

 Kitűztem célul 110 db elolvasását, de aztán ezt napról napra átgondolom, talán nem ez kellene legyen a cél, hanem ismét csak saját fejlődésem előtérbe helyezése, és minőségi könyvek olvasása. Na meg persze az, hogy a már megvett könyvekből olvasgassak mostmár, ne ácsingózzak másfelé, de persze tudom, hogy úgyis fognak jönni olyan könyvek, amik felkeltik az érdeklődésem. :) 

 A legnagyobb tervem, ami megvalósulni is látszik, az a kiadókkal való együttműködésem lesz, amit már alig várok és el sem hiszem! Szurkoljatok, hogy tényleg megvalósuljon. 🥰 

A pontosság kedvéért feljegyeztem magamnak 6 must read könyvet, amik a következők:
          1. Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat
          2. Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre!
          3.  Edith Eva Eger: A Döntés
          4. Dr. Joe Dispenza: Engedd el öngamad
          5. Jay Shetty - Think like a monk
          6. Elizabeth Gilbert - Big Magic 

A legjobb az lenne, ha ezekkel tudnám kezdeni az évet, tehát mondjuk az első negyedévben elolvasni őket, de nem akarom átformálni "kötelező feladattá", ezért mindegy, a lényeg, hogy ebben az évben mindenképp olvassam el. Bővebb infót találtok róluk a videóban.

Irányelveim olvasással & könyvekkel kapcsolatban

Meghatároztam pár irányelvet, figyelmeztetőt önmagam számára (okulva a tavalyi évből):
• a minőség a lényeg, nem a mennyiség
• nem nyomasztom magam túl sok "must read" könyvvel
• elfogadom, ha egy könyv nem tetszik: félreteszem vagy abbahagyom 
• tavaly elkezdett könyveket csak akkor fejezem be, ha tényleg érdekel és szívesen olvasom
• idén kevesebbet veszek, többet olvasok 
• nem adok teret a social media befolyásának! (ez értendő könyvvásárlásra és vélemény átértékelésre is)
• ha úgy érzem valamiért halogatom az olvasást, akkor tudatosítom, és átgondolom miért lehet (ítélkezés és rosszkedv nélkül)

Így nézett ki tehát a tavalyi évem! Remélem hasznos volt számodra és pár értékes gondolattal, könyvvel gazdagodva zárod be az oldalt. :) 

Csodálatos olvasási élményeket kívánok számodra!

Köszönöm, hogy elolvastad gondolataimat!
B.Ú.É.K.

Szeretettel,
Kriszti 






••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Ha tetszett, kérlek oszd meg, kommentelj és kövesd a blogom.

Itt is megtalálsz:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Christie Tate - A csoport

Egy könyv, ami őszinte ! Műfaj :  Pszichológia Kiadó :   HVG könyvek Magyar m egjelenés :  2021 Eredeti m egjelenés :   2021   Szerző:   Christie Tate Eredeti nyelv :  Angol   Eredeti cím:  The Group  -  How One Therapist and a circle of strangers saved my life   Oldalszám :  320 Borító:   ✩ ✩ ✩ ✩ Puhatáblás, szép a színe és az illusztráció is tetszik. Egyszerű, de nagyszerű. És miután elolvastam, értelmet nyert az egyetlen széknél levő virág és a szőnyeg (én legalábbis tulajdonítottam neki :).  Írásmód :    ✩ ✩ ✩ ✩ ✩ Egyedi kifejezésmód, választékos szóhasználat.  Nekem nagyon tetszett!  Tiszta és őszinte.  Olvashatóság:   ✩ ✩ ✩ ✩ ✩ Tetszik a szerkesztése, jól tördelt és tagolt. 41 fejezet lett felosztva három nagyobb részre. Sorkizárt, néhol dőlt betűtípust is használnak. A fejezetek logikusan vannak felépítve, nincs össze-vissza ugrálás. Amikor múltbeli eseményről van szó, az ért...

Ünnepi Könyvhét 2022

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2022 Beszámoló   Idén is megrendezésre került az Ünnepi Könyvhét , ahova először úgy gondoltam nem megyek el, mert tudtam, hogy úgysem bírnám ki könyvvásárlás nélkül. És igazam volt...  Aztán feltöltődés gyanánt mégis ellátogattam. A lelkemnek nagyon kedvesek a könyvek és az olvasás, s éreztem, most szükségem van gyógyírre.  Végül 6 db könyvet vásároltam + NIOK magazin és toll , valamint ajándék vászontáskát is kaptam az Édesvíz kiadótól. Mindegyik könyv olyan volt, amiket már korábban kinéztem magamnak, vagy legalábbis nézegettem. Az élményeimről írok most pár gondolatot.  1. megálló: LIBERTINE könyvesbolt standja  Első utam a Libertine standjához vezetett, mert már régóta szerettem volna ellátogatni hozzájuk, de még nem volt lehetőségem rá. Peller Mariann - Végtelen kísértés c. könyvével régóta szemezgettem, sokáig nem volt elérhető, ezért most lecsaptam rá. A spirituális vonulata miatt tetszett meg nagy...

Olvasónapló - Zöldlámpa

  Olvasónapló  Nem rendhagyó módon, most olvasónapló  formában osztom meg Veletek gondolataimat egy nagyon kedvelt olvasmányomról, a Zöldlámpáról .    Azok számára is hasznos lehet , akik nem tudják hogyan fogalmazzák meg, hogyan dokumentálják az olvasásélményeiket, hisz annyi minden kavarog bennük közben és utána is. Ezen kérdések mentén szerintem jól át lehet gondolni és mederbe lehet terelni a felgyülemlő gondolatainkat, tapasztalatinkat, érzéseinket.   Tetszőlegesen lehet hozzáadni vagy elvenni kérdéseket belőle, mindenki testre tudja szabni. Nem muszáj pont így, pont ilyen sorrendben és pont ezekre a kérdésekre válaszolni, ez pusztán az én módszerem, nekem ez vált be. Szolgáljon csak vonalvezetőként, gondolatindítóként.  Az eleje ugyanúgy indul, ahogy a bejegyzéseimet kezdeni szoktam, kisebb módosításokkal. Majd pedig a kérdések  varázsereje segítségével még inkább kibontom gondolataimat, véleményemet.  ...