Egy könyv, ami őszinte!
Műfaj: Pszichológia
Kiadó: HVG könyvek
Magyar megjelenés: 2021
Eredeti megjelenés: 2021
Szerző: Christie Tate
Eredeti nyelv: Angol
Eredeti cím: The Group - How One Therapist and a circle of strangers saved my life
Oldalszám: 320
Borító: ✩✩✩✩
Puhatáblás, szép a színe és az illusztráció is tetszik. Egyszerű, de nagyszerű. És miután elolvastam, értelmet nyert az egyetlen széknél levő virág és a szőnyeg (én legalábbis tulajdonítottam neki :).
Írásmód: ✩✩✩✩✩
Egyedi kifejezésmód, választékos szóhasználat. Nekem nagyon tetszett! Tiszta és őszinte.
Olvashatóság: ✩✩✩✩✩
Tetszik a szerkesztése, jól tördelt és tagolt. 41 fejezet lett felosztva három nagyobb részre. Sorkizárt, néhol dőlt betűtípust is használnak. A fejezetek logikusan vannak felépítve, nincs össze-vissza ugrálás. Amikor múltbeli eseményről van szó, az érthetően jelezve van.
Tartalom címszavakban:
Táplálkozási zavar, megfelelési kényszer, testképzavar, érzelmi instabilitás, szexuális anorexia, magány, szorongás, depresszió, szuicid hajlamok, megnemértettség
Hol találtam:
Reese könyvklubjában bukkantam rá először, majd a HVG volt olyan kedves, és biztosított számomra egy recenziós példányt. Nagyon köszönöm! Náluk meg is tudjátok vásárolni kedvezményesen, ide kattintva.
Kiknek ajánlom:
Akik érzékenyek, empatikusak, együttérzők. Akik szeretnek és tudnak más emberek történeteiből tanulni. Akik a címszavakban felsorolt, hasonló problémákkal küzdenek, vagy egy szerettük küzd vele. Akik nyitottak és befogadóak.
Mit adott nekem a könyv:
Általa más szemmel tekintek a dühre, a kapcsolataimra, a testemre, az érzékenységemre; a környezetemben levő embereik küzdelmeire. Végtelenül tanulságos. Rengeteg tapasztalatot adott. Empátiát. Reményt.
Kedvenc idézeteim:
❝ Egészen a rehabig nem fogtam föl, hogy a bulimiám révén igyekeztem kontrollálni a végeláthatatlan szorongást, magányt, dühöt és szenvedést, amitől fogalmam sem volt, hogyan szabadulhatnék meg. ❞
❝ És egyszer elmagyarázta, hogy ha valaki ráönti a mérgét, az voltaképpen a szeretet megnyilvánulása, ezért bedörzsöli a szívébe, mint valami áldást. ❞
❝ A terápia érzékennyé és öntudatossá tesz. Eszközöket ad az ember kezébe egy kapcsolat kezeléséhez. ❞
Értékelés mindent összevetve: ★ ★ ★ ★ ★
✦ ✦ ✦ ✦ ✦ ✦ ✦ ✦
Ahhoz, hogy megnyíljak, olyan terapeutára van szükségem, aki a hallgatásomban is meghallja a fájdalmat, és a tagadás mögött is megérzi az igazságot.
Mikor megláttam ezt a könyvet, elolvastam a címét és fülszövegét, tudtam, hogy tetszeni fog. Egy életrajzi mű a csoportterápia fontosságáról, és egy különös terapeuta módszereiről. Nem mindennapi, se a téma, se a terapeuta, talán pont ezért tetszik nekem ennyire.
Csodálatosan őszinte könyv, egy kis humorral fűszerezve, csak hogy elviselhetőbb legyen a fájdalom. Christie Tate őszintén leírja mélyönismereti utazását, minden fontos részletet az olvasói elé tárva. Küzdelmes, és göröngyös az út. Nem hazudik, ez a való életben is így van.
Úgy kezdi el a csoportterápiát, hogy azt mondja Dr. Rosen-nek, a terapeutának, hogy 5 évet ad neki. Ha addigra nem változik meg az élete, akkor lelép, vagy öngyilkos lesz. Szeretne kapcsolatokat kialakítani, főleg párkapcsolatot. Igazi és valóságos akar lenni, egy valóságos személy. Barázdált szívre vágyik, nem erre a tükörsimára, érintetlenre.
Ismerjük fel, azzal, hogy elment a terapeutához és megfogalmazta a vágyait, máris megtette az első lépést a gyógyulás felé! S hogy reálisan látta: nem 1-2 nap alatt fognak megoldódni a problémái! Az embertpróbáló küzdelmek ellenére, ki is tartott mindvégig.
Christie, a csoportterápiában, először megtanulja kifejezni érzéseit: Dr. Rosen kérésére, Freud tanítása alapján, csak kettő és három szótagos érzelmeket sorolhatnak fel (szégyen, düh, magány, fájdalom, bánat, félelem), mert ha azokon túl mennek, az már terelés, okoskodás, s azt jelenti, hogy rejtegeted valódi érzelmeidet.
Majd megtanulja azt is, hogy a csoportban nem tesszük keresztbe se a lábunkat se a karunkat, mert az védekezést jelent. Továbbá, nem titkolózunk, mert a titok, az méreg. Mindenkinek nyíltnak és őszintének kell lennie - egymással és önmagával. Ez csak így működik. Ugyanígy, bárkinek elmondhatják mi történik a csoporton belül, nincs titkolózás kifelé sem. Ez Christie-t megrémíti, mert az anyja ettől folyton óva intette: „ne oszd meg mással a bajaidat! Legyél normális!”
Bár ezekre az elültetett hiedelmekre nem tér ki könyv, én nagyon is látom benne, miért és hogyan okozott ez problémát, elakadást, diszfunkcionalitást Christie számára.
Te vállalnál így egy csoportterápiát?
Teljes kitárulkozás, nyíltság, őszinteség...
Mindenki tud rólad mindent...
Dr. Rosen módszerei, bár megkérdőjelezhetőek, mégis, hatásosak. Recepteket ad mindenki számára, saját gondjaik megoldására. Christie feladata az volt, hogy mesélje el a csoportnak, mit evett aznap. Hatalmas előrelépést tett, amikor valóban képes volt ezt megtenni. Ezután a recept az volt, hogy minden este hívja fel egyik csoporttársát, és mondja el neki mit evett aznap. Nincs kérdés, se ítélkezés, csak sorolja el neki.
Miután megosztotta a csoporttal a bélférges sztoriját, Dr. Rosen arra kérte, hogy minden este hívja fel egy másik társát is, megerősítésért. Ahogy haladunk egyre mélyebbre, a múlt árnyai és a tudattalan poklai felszínre kerülnek.
Azt pedig külön csodálatos volt olvasni, ahogy a csoport tagjai kitartottak egymás mellett, és megtartották a másikat. Egymás tartóoszlopai voltak. Ha Christie megosztott egy számára kínos sztorit, a többiek is megtették ugyanezt. Egy álomba illő, összetartó közösség voltak.
Egyik alkalommal Christie felhívta Dr. Rosen-t, hogy segítséget kérjen tőle, de ő nem hívta vissza. Ekkor nagyon dühös lett Christie, és ezúttal, nem fojtotta vissza. Felhívta ismét, és az üzenetrögzítőjére mondott mindenfélét. A következő ülésen mindenkinek megmutatta Dr. Rosen a felvételt. Miután végighallgatták a percekig tartó fröcsögést, azt mondta neki: Meg tudnád ezt ünnepelni?
Christie hüledezett és nem értette: „Ezt? Ünnepelni? Ez visszataszító... és önsajnálat, elsősorban...”
De Dr. Rosen rávílágított: „ez őszinte, autentikus és igazi. (pont amilyen Christie lenni szeretne!) Ez a tiéd. És megosztottad velem. Köszönöm. Köszönöm a dühödet, Mamale. Ez segíteni fog neked.” (mert a düh, voltaképpen a szeretet megnyilvánulása volt – fenti idézet)
Ilyen volt Dr. Rosen. Teljesen más ponton kapcsolódott a pácienseivel. Összekapcsolt számukra olyan össze nem illő dolgokat, amik nagyon is tökéletes értelmet nyertek. Látta az összefüggéseket, látta az emberek szívét, és pont olyan terapeuta volt, aki meghallotta a hallgatásban a fájdalmat, és a tagadás mögött is érezte az igazságot. GYÖNYÖRŰ!
Varázslatos átalakuláson megy keresztül Christie, amit mi nyomon követhetünk, minden nehézségen keresztül. Rájöhetünk, hogy a terápia egy hosszú folyamat, de mindenki számára egyedi. Van, akinek kevesebb idő, van akinek hosszabb. Christie számára nagyon kellett az önismeret, kezdeti szinten volt még, ami látszik a fejlődési ívén is. Sokszor érezte úgy, hogy visszaesett, és nem haladt sehova. Mert ilyen az ember: csodára vár, és azonnal. Annyira görcsösen akarta a változást, hogy nem tudta racionálisan végiggondolni, mekkora utat tett meg idáig! De kitartott, és elment a terápiába minden egyes nap. És néha pusztán ennyit kell tenned: hogy megjelenj.
A tagok pedig kitartottak mellette, konfrontálódtak vele, felvették neki a telefont, vigasztalták, együtt sírtak, együtt ordítottak.
Teljesen átérzem Christie fájdalmát és küzdelmét, tudok azonosulni vele. Épp ezért örülök, hogy megírta a saját történetét és elénk tárta. Rengetegen tanulhatnak és meríthetnek erőt belőle.
A mentális egészség nem játék. Felelősséggel tartozunk egymásért. Ha csak annyit teszünk, hogy nem rúgunk bele a földön fekvőbe mi is, az már haladás. Azonban, ennél sokkal többre lenne szükség. Több meghallgatásra, több együttérzésre.
Amikor olyan címkéket aggatunk a depressziós, szuperérzékeny, szorongó, érzelmileg instabil, magányos embertársunkra, hogy: „csak hisztizik; folyton nyavalyog, mégse tesz semmit”, az olvasson utána, nézzen magába, számoljon el háromig, és ha nem tud támogató lenni, inkább ne mondjon semmit. Vagy mondja azt: „sajnálom, de nem tudom hogyan reagáljak, mert őszintén szólva, fogalmam sincs min mehetsz most keresztül.”
Nagyon sokat tudnék még írni erről a könyvről, és a témákról, amiket feldolgoz, de már ez is elég hosszúra sikerült; és azt hiszem, remélem, a lényeget átadtam. Nekem nagyon tetszett, és sokat segített. Elgondolkodtatott és tisztába tett dolgokat.
Hatalmas kockázatot vállalt a szerző azzal, hogy ezt megírta és elénk is tárta. S én ezért végtelenül hálás vagyok.
A befejezése, az utolsó oldal, könnyfakasztó. De örömteli könnyek ezek. A megkönnyebbülésé és az együttérzésé. A reményé.
"Az egyetlen könyv, ami meg fogja változtatni az életed az, amit Te magad írsz."
Pam Grout
Csodálatos gondolat! Ezt Christie is meglépte, felvállalta a történetét, és ezáltal önmagát.
Hányan vagyunk képesek erre? A Te könyved miről szólna?
✦ ✦ ✦ ✦ ✦ ✦ ✦ ✦
Köszönöm szépen a HVG kiadónak a recenziós példányt!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése